2016. augusztus 2., kedd

Szülői butaság

Szülői butaságok,avagy a létbizonytalanságaink érzésének okai: A világi törvények által elterjedt makacs szadizmusok,mindenféle eltakaró "köntösben" megfosztják a szabad akarat kibontakozásait.Magukat a "legjobbnak" mondó csúcsrendszerek beteg ideológiákkal fertőzik folyamatosan az emberiséget.Már szüleinket,s azok szüleit is arra kondicionálták,hogy "álljanak be a sorba"és ők is különböző szadista megnyilvánulásokkal továbbították nekünk ezt a hatalmak által erőltetett hagyományt.Szerveződésekben lett semmivé az egyén személyes akarata,és a szeretet.Fölrakták a népekre,fölrakják a népekre a skizofrén szájzárat,ami egyfajta munkakatatóniát idéz elő.A világokat nyomorba taszító vallási rendszerekben fölfűzik hamis beszédekben az "irányvonalat",majd kisebb-nagyobb kegyetlenségre veszik rá híveiket.Azt azért ne hagyjuk figyelmünkön kívül ,hogy a munkahelyek is vallási rendszerek,mégpedig az egyén bármely okból való elhatározása valamely rendszeresen végzendő cselekvésre.S visszatérve a témához:Kiktől függ ezen elhatározás?Csak nem a szülőktől,s azon belül általában,az anyai világlátástól,a világhoz való hozzáállásától?! Ebből az erőszakolt állapotból felmentést kapni nem lehet,csak szerezni látszik lehetségesnek,de a bűn miatt az ebben rekedtek,csak a gyűlölet rezgéseire aktivizálódnak.
Mit mondhatok vigasztalásul nektek?!Talán azt amit a valójában domináns irányítóitok? 
"Távol álljon tőlem",hogy a világnak való megfelelést hirdessem!!
Inkább mondom nektek azt:Feleljen meg neked a világ!

Nincsenek megjegyzések: